
HELYI TERMELŐK ÉS
ÉLELMISZER ELŐÁLLÍTÓK
vincellér borbirtok
Molnár Tibor
borász
Az UNESCO világörökség címével büszkélkedő Fertő tó déli partján találjuk a Vincellér Borbirtokot. Az 1811-13 között épült pince egykoron Széchenyi István édesapjáé volt, a jelenlegi tulajdonosok 1986 óta készítenek itt bort, akkor 5 család összefogásával indult a vállalkozás.
Ma 13,5 hektáron gazdálkodnak, elsősorban Kárpát-medencei fajtákra koncentrálva. A Soproni borvidék adottságait figyelembe véve zenitet, zöld veltelinit, kékfrankost és zweigeltet termelnek, ezekből készítik boraikat. Az ültetvényeink művelésekor törekszenek a kíméletességre, együtt élnek a környezetükkel, szeretnék ugyanolyan állapotban továbbadni unokáiknak, ahogy ők kapták.
Két borstílusban dolgoznak: a Vincellér borokat elsősorban a mindennapokra ajánlják, itt a fajták gyümölcsös karakterére helyezik a hangsúlyt. A Molnár Titi Selection borai lehetőséget adnak a borásznak a kísérletezésre, a termőhely kiemelésére. Erősen limitált mennyiségekben készülnek ezek a borok, melyek elsősorban a gasztronómia és a tapasztalt borfogyasztók elismerésére számíthatnak.
Mindkét vinotékájukban a teljes kínálat elérhető, Fertőbozon emellett kóstolásra is lehetőség nyílik, akár nyitvatartási időn túl is, egész évben. Specialitásunk a bor és csoki kóstoló, amely előzetes regisztrációhoz kötött.


TERMÉKTÍPUSOK
Fehérborok
tramini, zenit, zöldveltelini
Vörösborok
vörös házasítás, kékfrankos
Rozé
Pezsgők
pezsgő, habzóbor, gyöngyözőbor
Természetes édes borok
késői szüretelésű édes bor
ELÉRHETŐSÉGEK
9493 Fertőboz, Fő utca 190 hrsz.
tibor@vincellerhaz.com
+36 20 911 23 64
ISMERD MEG A TÖBBI MINŐSÍTETT TAGOT

„A védjegy garanciát jelent és megerősítést ad a fogyasztók számára a forgalmazott termékek minőségét illetően.”
Dulicz Tamás, Dulicz Borászat
Az UNESCO világörökség címével büszkélkedő Fertő tó déli partján találjuk a Vincellér Borbirtokot. Az 1811-13 között épült pince egykoron Széchenyi István édesapjáé volt, a jelenlegi tulajdonosok 1986 óta készítenek itt bort, akkor 5 család összefogásával indult a vállalkozás.
Ma 13,5 hektáron gazdálkodnak, elsősorban Kárpát-medencei fajtákra koncentrálva. A Soproni borvidék adottságait figyelembe véve zenitet, zöld veltelinit, kékfrankost és zweigeltet termelnek, ezekből készítik boraikat. Az ültetvényeink művelésekor törekszenek a kíméletességre, együtt élnek a környezetükkel, szeretnék ugyanolyan állapotban továbbadni unokáiknak, ahogy ők kapták.
Két borstílusban dolgoznak: a Vincellér borokat elsősorban a mindennapokra ajánlják, itt a fajták gyümölcsös karakterére helyezik a hangsúlyt. A Molnár Titi Selection borai lehetőséget adnak a borásznak a kísérletezésre, a termőhely kiemelésére. Erősen limitált mennyiségekben készülnek ezek a borok, melyek elsősorban a gasztronómia és a tapasztalt borfogyasztók elismerésére számíthatnak.
Mindkét vinotékájukban a teljes kínálat elérhető, Fertőbozon emellett kóstolásra is lehetőség nyílik, akár nyitvatartási időn túl is, egész évben. Specialitásuk a bor és csoki kóstoló, amely előzetes regisztrációhoz kötött.