HELYI KÉZMŰVES
ÉS KISIPAROSSÁG
Alpokalja Szociális Központ Zsirai Műhely
„Jót vegyen, hogy jót tegyen!”
Diczházyné Holler Anita
foglalkoztatás vezető
Záhorszky Katalin
fejlesztőpedagógus
A Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézmény, mely szakosított ellátást biztosít gyermek és felnőtt értelmi fogyatékos személyek számára. Zsirai telephelyén 2007 óta működik fejlesztő foglalkoztatás a felnőtt fogyatékkal élő személyek részvételével.
A fejlesztő foglalkoztatás célja a gondozási, fejlesztési, szolgáltatási, illetve rehabilitációs tervben foglaltak szerint az egyén egészségi állapotának, korának, fizikai és mentális állapotának megfelelő fejlesztési és foglalkoztatási szolgáltatás biztosítása útján, az egyén felkészítése az önálló munkavégzésre vagy a nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre.
Kézműves termékeink fejlesztő foglalkoztatás keretein belül készülnek. Jelenleg 5 műhelyben folyik a munka, varró- kerámia – dekor – kosár és asztalos műhelyeink által széles a kínálatunk, a textil termékektől kezdve, a fonott és papírtermékeken, kerámiákon át a fajátékokig. A zsirai „Aranykezű Óriások” nap, mint nap szeretettel, türelemmel, gondossággal végzik munkájukat. Erősségünk, hogy ugyan kis mennyiségben, de egyedi termékek születnek ellátottaink kezei között. Tevékenységük nemcsak hasznos, hanem örömet és önbecsülést is szerez végzői számára. A termékekbe foglalják szeretetüket és reményüket, hogy kezük munkája tetszésre talál.
– Kert és parkrendezés és növénytermesztés,amire a kastély 6 hektáros parkja ad lehetőséget. Növények (virágok, zöldségek) vásárlására időszakosan van mód.
– Idegenforgalom- A kastélyunk látogatható minden nap 10-16 óráig, kizárólag előzetes bejelentkezés alapján! Lovaskocsikázásra is van lehetőség, szintén bejelentkezés szükséges..
ISMERD MEG A TÖBBI MINŐSÍTETT TAGOT
„A védjegy garanciát jelent és megerősítést ad a fogyasztók számára a forgalmazott termékek minőségét illetően.”
Dulicz Tamás, Dulicz Borászat